Játék és érzelmi kapcsolatok

A játék, játékosság jelentősége a korai érzelmi és szociális fejlődésben

Az igazán tág értelemben felfogott játék szinte mindenben és mindenhol jelen van. Jelen van a kezdetektől: játékkal indul a szerelem, mely új életet adhat. S ha a szerelmi játékok gyümölcse megérkezik, az ő jöttével kezdődik egy új időszámítás – a kezdet akkor is játék: anya és gyermeke együttléte, egymásra találása, egymásra hangolódása, ismerkedése örömteli, ellazult, behatárolatlan játékos cselekvésekben nyilvánul meg (Takács, 2001). A játék segíti tehát, hogy társas kapcsolataink, a szocializációs folyamat örömteli, élvezetes és kellemes legyen, és ezáltal újabb szociális kapcsolatokra motiváljon, mely lehetővé teszi a személyiség differenciálódását, gazdagodását, megerősödését. 

Nagyon sokáig a játék nem csupán a gyermek, hanem a kapcsolat “nyelve” is lesz, és nemcsak azért, mert a nyelvi lehetőségek még korlátozottak. Ez a játék egy különleges, varázslatos érzelmi világot teremt meg csecsemő és édesanyja között, mely sok-sok öröm és gyönyörűség forrása, kellemes közös élményeket kínál, és mindenekfelett – a valósággal ellentétben -, ez egy veszélyektől mentes, biztonságos világ. A játék nyelvezete sokrétűen segít ezt közölni a csecsemő számára. Ha szerencséje volt, és az első időkben valóban egy ilyen biztonságos, barátságos, játékos közegből tudott indulni, akkor nagyobb eséllyel lesz majd ereje, bátorsága, valamint intellektuális, fizikai és érzelmi lehetőségei (“hozománya”), hogy a külvilág felé fordulva, nemcsak megismerni próbálja, hanem megérteni és meghódítani is azt a maga számára. A játéknak a szelf (Én) fejlődése és szerveződése folyamatában is meghatározó és kritikus jelentősége van a kezdetektől fogva, hiszen a figyelmes, játékos gondozói környezet fogja a világot a csecsemő számára megmutatni, saját tükrén keresztül, s ebben a tükörben láthatja meg önmagát a csecsemő is. A játékosság megakadályozza azt is, hogy valaki túlságosan önző és én-központú legyen, hiszen a valódi játék alapfeltételei a rugalmasság és a spontaneitás, a cél és haszon nélküliség. 

Kommunikáció és interakciók másokkal

A gyermek játéka a kommunikáció és a társas interakciók talajának tekinthető. Megkülönböztetünk magányos és társas játékot, ill. ennek különböző, ismert fokozatait. Bizonyos értelemben azonban társas játékról már nagyon korán beszélhetünk, hiszen a gyermek társas élete akkor kezdődik, amikor megszületik. Ekkor elsősorban a felnőtt befolyásolja a gyermek viselkedését kommunikációs próbálkozásaival, tárgyakat, ingereket nyújtó tevékenységével. Később, két-három éves korban a gyermekek laza, párhuzamosan folyó játéka jellemző, majd három éves kor után következik csak az igazán együttműködő játék. Az azonosulás egyik lényeges vonása, hogy a gyerekek a különböző életkori viselkedési szinteket is részben szerepszerűen tanulják. A zárt családban ez többnyire hiányos, ezért van nagy szükség a gyermekközösségekre – például az óvodára. A játékban a gyermek elsősorban a komplex társas emberi valóságot dolgozza fel, és csak kisebb részben a tárgyit. Személyeket és relációkat testesítenek meg a babák, bábok. Játék során felismernek a gyermekek lehetőséghatárokat, következményeket, és módosítják viselkedésüket. Játékon át készülnek fel a gyermekek az interakciókra. A magányos játék is gyakran társas jellegű, hiszen a partnert a fantázia jeleníti meg. Ha a gyermek biztonságérzése nem alakul ki, vagy sérül, akkor a gyerek szívesebben játszik magában és hagyatkozik képzeletére. Könnyen kialakulhat, hogy elkezd a gyerek egyre inkább magába fordulni, és kiépíteni saját magának egy sajátos, önálló világot, és elkezd ebbe a világba bezárkózni. Itt már kóros folyamatok indulnak meg, amit idejében észre kell venni, és segítséget nyújtani abban, hogy a gyerek ismét a valóságos világban találja meg önmagát és örömeit. 

Így volt ez több gyermek esetében is, akiknek játékterápiával segítettem. Zolival óvodás korában kezdtük a közös „munkát”, akkor már teljesen magányos volt, elidegenedett a többiektől, akik fura, különc viselkedése miatt sokszor kirekesztették őt, vagy provokálták, támadták, mert nem értették a néha valóban bizarrnak minősíthető megnyilvánulásait. Zoli egyre jobban elkeseredett, fokozódott benne az érzés, hogy a többiek csak bántani akarják, támadónak, üldözőnek kezdte észlelni azokat is, akik pedig jóindulattal közeledtek volna hozzá. Félreértette gesztusaikat, és néha „visszaütött”, még mielőtt a másik bántotta volna, mert teljes bizonyossággal feltételezte már a másikról, hogy agresszív lesz vele. Miközben a lelke mélyén semmi másra nem vágyott jobban, mint hogy a kis társaival jó kapcsolata legyen, hogy befogadják maguk közé, hogy legyenek barátai, akikkel együtt játszhat. De mivel ez az álom egyre távolabb került, ő egyre inkább védekező állásba helyezkedett. Elkezdett egy saját, magányos, különc világot kialakítani, amiben az élettelen tárgyakat élőnek tekintette, és amelyet egy láthatatlan „főnök” irányított, s ő is elkezdett ebben a világban mindenhatóvá válni. Néha különös tudatállapotba került, beszélgetett is a főnökkel, aki különböző parancsokat adott ki neki. Ijesztő volt már, én is rémülten néztem, hogy milyen, szinte pszichotikus állapotokba kezd sodródni a gyermek. Óvónője is beszámolt a bizarr és ijesztő, és időnként közveszélyes viselkedéséről. A játékterápia és a párhuzamos szülőkonzultáció, ahol a helyzet kialakulásához vezető okokat is feltártuk és igyekeztünk átdolgozni, pár hónap alatt megszüntette ezeket a különös állapotokat, viselkedéseket. Kiderült a gyermek lelke mélyén a mély szorongás a kapcsolati helyzetektől, a súlyos önbizalomhiány, önértékelési és önbecsülési problémák, melyek a korai sérült anya-gyermek kapcsolati problémákra voltak visszavezethetőek, ezért az anya-gyermek kapcsolat helyreállítására, harmonizálására, és a régi sebek begyógyítására helyeztük a hangsúlyt a gyermek egyéni játékterápiája mellett az anyával közös együttjátszásokban. A kezdetekben akadozó kommunikációt, kommunikációs félreértéseket, bántásokat sikerült pozitív irányba terelni. A kisfiú ma már iskolás, az osztályban sok barátja van. 

A legtöbb gyerek szeret kommunikálni a játékban. Intimitást, közeledést és távolodást, feszültségtűrést, helyzetek megértését tanulja meg és gyakorolja a játékban. A másik gyermek nagyon fontos társ a játékban, mert az egyenrangú kommunikációs partner szerepét tölti be. Ez nagyon fontos a szülőkről való leválási folyamat zavartalansága érdekében. A szülőről pedig akkor lehet igazából leválni, ha megnyugtató, rendezett a kapcsolat – ha nem, akkor helyre kell hozni, amint lehet. A gyermek érdeklődését – motivációit – családi környezete alakítja. A minél korábban “szabad” játékra, kutató manipulációra ösztönző, és ennek feltételeit megteremtő környezet hatásai nélkülözhetetlenek a gyermek bátorságának, aktivitásának, kreativitásának és nyitottságának megfelelő kialakulásában. 

Az érzelem-tükrözés jelentősége 

A szülői érzelmi tükrözés szociális biofeedback modellje (Gergely Gy.- Watson, J. S.) szerint a csecsemő érzelmi öntudatra ébredése és az önkontroll kialakulása elsősorban a megfelelő szülői érzelmi “tükrözés” függvénye. Anya és gyermeke egyre inkább egymásra hangolódnak. Rendkívüli jelentősége van az anyai kommunikációs kód realisztikus, illetve “jelölt” – vagyis játékos – jellegének. A gyermek fejlődését leginkább az segíti elő, ha anyja a mintha-típusú kommunikációs módban – mely a szimbolikus játékokra jellemző jegy – tud gyermekével kooperálni. Súlyos személyiségszerveződési zavarok, torzulások alakulhatnak ki, ha a szülő – különféle okok miatt- nem képes a hiteles és játékos érzelmi visszatükrözésre. Sok anyuka a közös munkánk kezdetén bevallja, hogy ő nem nagyon szeret és nem is tud a gyerekével (kislányával) játszani, mert unja a babázós szerepjátékos dolgokat, nem tudja magát beleélni, idegesíti, nem tud ilyen „gügyögős” játékokban részt venni. Andrea anyukája is így volt az elején, hidegen, kívülállóként, abszolút felnőtt fejjel nézte a kislánya játékát, de valódi részvételt tényleg nem láttam. Aztán a sok közös játék és a szülői konzultációk hatására anyuka teljesen megváltozott, képes lett lánya gyermeki világába belehelyezkedni, szép fokozatosan, és sokkal elfogadóbb, szeretetteljesebb, kedvesebb lett, érzelmeit is egyre jobban ki tudta mutatni. A kislány súlyos állapotban került hozzám, időnként szörnyű képek, halálos, rettegéssel teli, bizarr történetek árasztották el, és néha szinte önkívületi állapotba került, amit a szülők hisztinek minősítettek. A játékterápia elején a kislány a babaházas játék közben a szülőket a házon kívül helyezte el, és zombikként kezelte, a valóságban pedig félt a váratlan indulat-és dühkitöréseiktől, kiabálásuktól, s ilyenkor rettegett, rajzán szörnyként ábrázolta a szülőket. Első rajza volt ez a rajz, melyen az erősen satírozott, vonalakkal, fonalakkal szanaszét szabdalt szívet kígyók szorítják. Ahogy az anya aztán egyre jobban képes lett a hiteles, résztvevő és megfelelő érzelmi visszatükrözésre, érzelmek kifejezésére, együttérzésre, játékos együttlétre, úgy tűntek el a kislány viselkedéséből, lelkivilágából az aggodalmat keltő jelek, érzések, tünetek, sikerült a patológiás irányba induló folyamatot visszafordítani. 

Játék, altruizmus és szeretet 

Kulcsár Zsuzsanna szerint kézenfekvő, hogy a játék és az önkontroll magasabb formái közötti kapcsolat létrejöttét az anya – gyerek kötelék alapozza meg, amelynek kontextusában a játéktevékenység zajlik. E kontextus felelhet meg a Winnicott – féle potenciális (köztes) térnek, mely a szerző szerint a játék és az emberi kultúra terepe. Az emberi kultúrának ez az eredete teszi érthetővé a játék, művészet, tudomány, sőt a vallás interaktív jellegét, a kreatív emberi tevékenység nem önmagáért való, alapvetően altruisztikus természetét. Kulcsár kiemeli játék és agresszivitás negatív kapcsolatát, valamint a játék és az altruizmus, a szeretet szoros összefonódását. A játéktevékenységet az anyai jelenlét serkenti. A játék szociálisan motivált tevékenység, “inspirációt” igényel. Ha ez nincs meg, a játékosság helyére az üresség, a depresszió vagy az agresszió lép. Aki nem inspiráló helyzetben is tud játszani, különleges tartalékokkal rendelkezik, amit feltehetőleg a kora gyermekkorban megélt anyai szeretetből táplálkozik. „Az élet szép” c. filmben Guidot, aki félzsidó, koncentrációs táborba viszik családjával együtt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el. És a játék megrázó erejét, játék és szeretet összekapcsolódását, a játék életmentő hatását is megtapasztalhattuk a filmben. 

A gyermekkori játéktevékenység számára a megfelelő családi miliő teremt optimális feltételeket: a széthulló család agresszív légköre a játéktevékenységet negatívan befolyásolja. A család védő, óvó és támogató funkcióinak különösen nagy hatásai vannak a gyermek fejlődésében, úgymint az információk közvetítése, interpretálása, minősítése, az életfilozófia közvetítése, az identitás alakítása. Boreczky Ágnes Magyarországi családváltozatok c. munkájában a családok változásának bemutatása kapcsán kiemeli a gyermekkor és a játék jelentőségének megnövekedését, a differenciálódást. A gyermekkor meghosszabbodott, tovább tartanak a játékkal eltöltött évek, újfajta, fejlesztő játékszerek is megjelentek, és “egyértelműen megnőtt a játék fejlődés-lélektani szerepe és módosult szocializációs funkciója”. A tradicionális nemi szerepek megerősítése is erőteljesen jelentkezik a játékok és játékszerek kiválasztásában. 

Érzelmek kifejezése, fantáziák világa 

A játék segíti a gyermeket abban, hogy – főként nem verbálisan – kifejezze legbensőbb érzelmeit, indulatait, élményeit, feszültségeit, vágyait, fantáziáit, a játék síkján megoldja kínzó konfliktusait, problémáit. Egy misztikus, mágikus világban, ahol minden lehetséges és minden megtörténhet – a kisgyermeknek is van akkora hatalma, hogy alakítsa a valóságot, ha az megsebezte vagy elviselhetetlen terheket rakott a vállára. Játékban lehetőség van a szublimációra: az alacsonyabb rendű ösztöni indítékok szellemi tevékenységre való átváltására, vagyis megtisztulásra, felemelkedésre. Bettelheim szerint a játék azért oly fontos a gyermek életében, különösen a képzeletgazdag játék, mert segít a külső és belső világot integrálni. A gyerek a játék során megtanulja, hogy egy világ ura lehet, de csak egy kaotikus világé. Ha boldogulni akar a világban, akkor fel kell adnia “infantilis” vágyát a mindenhatóságra, és kompromisszumot kell kötnie vágyai és a valóság kemény törvényei között. 

Dr. Eigner Bernadett 

pszichopedagógus, játékterapeuta

www.kapcsolatszerviz.hu 

Irodalom 

Bettelheim, B. (2014): Az elég jó szülő. Park Kiadó, Budapest 

Boreczky Á. (2000): Magyarországi családváltozatok. Eötvös Kiadó, Budapest 

Gergely Gy. – Watson J. S. (1998): A szülői érzelemtükrözés szociális biofeedback modellje Thalassa, 9. évf. 1.sz.

Kulcsár Zs. (1996): Játék és szabályozófunkciók. In: Korai személyiségfejlődés és énfunkciók 211-224. Akadémiai Kiadó Budapest 

Takács B. (2001): Gyermek, játék, terápia. OKKER Kiadó, Budapest. 

Winnicott, D. W. (1999): A játszás. Egy elméleti tétel 38-52. o. In: Játszás és valóság. Animula Budapest 1999

 

Játékterápiásan képzett, kedves játékmesterek várják a családokat közös játékkal,
tanácsadással, foglalkozásokkal, terápiával, programokkal.

logo

Minden jog fenntartva: Dr. Eigner Bernadett