Játék és tanulás

Játék, utánzás és azonosulás

A gyermekkor – annak is az első öt-hat éve – kritikus (vagy szenzitív) periódusnak tekinthető a játék alakulása szempontjából is, illetve a személyiségfejlődésre kifejtett óriási (később nem, vagy csak nagyon nehezen „behozható”) hatásai miatt. Talán mindenki előtt közismert vagy könnyen elfogadható tény, hogy az óvodáskorában „nyitott”, aktív, kreatívan játszó gyermekből felnőttkorára érdeklődő, sokoldalú, alkotó ember lesz. A legtöbbet tehát akkor tehetjük gyermekeinkért, a felnövekvő nemzedékért, ha már a kisgyermekkorban megteremtjük számukra az alkotó játékhoz szükséges feltételeket. A kreatív folyamatok az embernél sajátos értelemben vett játékok – ami annyit jelent, hogy tanulás is játék útján valósulhat meg, a nem célvezérelt tevékenységben. A játék szabadsága az egyes ember képességeinek határait tágítja soha nem ismert méretűvé, ami által a társadalom előrehaladása és gazdagodása valósulhat meg. A kreatív ember egyidejű bölcsessége és gyermekisége (játékossága) teszi lehetővé, hogy a divergens gondolkodás útján új, eredeti ötletek valósulhassanak meg. Ez még igen szépen és gyakran dívik az óvodákban, hála az óvodapedagógusok kreativitásának, játékosságának, életörömének, gyermeki világlátásának. Sajnos, az iskolában már teljesen elvész ez a lehetőség. 

Nagyban befolyásolja a gyermek (főként a kisgyermek) játékát a felnőtt, mint modell. Nagyon sok játék utánzásból fejlődik ki, a gyermek így tanulja meg a cselekvések új módjait. Az utánzó játék főleg a szerepjátszást és az események ismételt előidézését jelenti. Az utánzó játék segít a benyomások elraktározásában, a tapasztalatszerzésben, a szabálykövetésben, a szorongás enyhítésében, a környezetbe való beilleszkedésben. Az utánzás ugyanis nemegyszer többet tartalmaz, mint a minta. Nem pontos követés, hanem egy viselkedési módba való beleélés. Jean Piaget elmélete szerint az utánzás a játék megfordítottja és kiegészítője. Megfigyelte, hogy az életkor növekedésével az utánzás is egyre tökéletesebbé válik. Véleménye szerint kb. nyolc éves kor után az utánzás többé már nem játék, mert hiszen a játék lényege a változtatás és torzítás. A játék magasabb szintjein a tapasztalatok újrakódolása, történéseknek a megértése, ismereteknek az elrendezése történik meg a játékos áttételek kódnyelvén. 

A kutatók szerint az agresszív cselekedetek utánzása megy a legkönnyebben a gyerekeknek. A játékban az agresszió nem von maga után szociális szankciót, különösen, ha játékszerek vagy kitalált személyek ellen irányul. Egy kísérletben óvodásoknak vonzó játékszereket mutattak, de nem nyúlhattak a játékokhoz. Ezután egy filmet néztek meg, ahol az anya az egyik esetben jutalmazta, a másikban büntette a gyermeket, ha ezekkel a játékokkal játszott. Ezután az első csoportban több olyan gyermek akadt, aki a tilalom ellenére is mert játszani a játékokkal. A hatás tehát lemérhető az azonnali viselkedésben. Sokszor hoznak hozzám agresszív kisgyerekeket, főleg óvodás korúakat, de akadnak már bölcsődések is. Szinte kivétel nélkül azt tapasztalom, hogy a gyerekek agressziója tkp. a szüleiké, a gyerekek ezt valahogy csak átveszik, megjelenítik, kiadják magukból, akkor is, ha a felnőtt azt megpróbálja magában elfojtani. Sokszor a szülők párkapcsolati feszültségei, konfliktusai jelennek meg agresszióban, veszekedésekben, sokszor nyíltan, a gyerek előtt, sokszor fojtottan, vagy megpróbálják elrejteni, de a gyerek – szintén tapasztalatom – mindig mindent tud. Mindenről van valamilyen szintű tudása (nem feltétlenül szóban megfogalmazható), még olyan titkokról is, amelyekkel kapcsolatban a szülők megesküdnek, hogy arról soha senki nem beszélt, a gyerek nem tudhatja. Ha nagyon kiabálósak, hangosak, netán tettlegességig fajulóak a veszekedések, akkor könnyen lehet, hogy ezek a látott-hallott élmények már másnap megjelennek a gyerek viselkedésében az óvodában. Például nemrégen voltam óvoda látogatáson egy kisfiú megfigyelése céljából. A szülők külön élnek, válófélben, de olyan se veled, se nélküled kapcsolat, élénk, temperamentumos, dühös veszekedések (én is tapasztaltam az első szülői beszélgetésen). A kisfiú – édes, kedves arcú, egyébként barátságos gyermek – a legkisebb akadályoztatásra, néha szinte indok nélkül, váratlanul beleszórja a homokot a társa szemébe, belebokszol egy másik kisfiú hasába, és egyik pillanatról a másikra, előzmény nélkül, megakadályozhatatlanul, felkapja az udvari ásót, és alaposan fejbe vág vele egy kislányt. Én is halálra rémülök, nagy baj is lehetett volna. Szerencsére ezúttal nem történt nagy baj. De az óvónőknek állandóan résen kell lenniük, hiszen elég egy rossz pillanat. Az agresszió megjelenik a gyermek játékában is – a világjátékban vulkán robban fel, parkolóház ég le, ahol emberek is sérülnek, meghalnak, tűz üt ki a templomban is, jönnek a tűzoltók, rendőrautók, vulkánkutató autó. A gonosz gyújtotta fel a parkolóházat, meséli a világáról a gyermek. Ő a vulkánkutató vezetője, tűzoltó is egyúttal. A kisfiú még nincs ötéves, nem szeret rajzolni. Kérésemre mégis rajzol egy állat-családot. Instrukció: Rajzolj egy családot, ahol egy varázsló mindenkit valamilyen állattá varázsolt el! A rajzot itt mutatom meg, igazán beszédes és megrázó. A gyermek egy tavat rajzol, melyet körbekerít villámhárítóval. A két kis halacska ő és a kistestvére, anya és apa a tó mellett, ők mindketten tigrisek. 

A játék és a korai tanulási folyamatok

A manipuláció fejlődésében a fogás kialakulását követik a különböző ismétléses mozgások, mint az ütögetés, lengetés, lökdösés stb. Ebben a szakaszban kezdi a gyermek aktív módon szemügyre venni a játékszereket, tárgyakat. E cselekvésben a gyermekek szívesebben választják a számukra ismeretlen tárgyakat. Tovább tart a játék, ha a tárgy sok lehetőséget rejt magában ahhoz, hogy a gyermek tájékozódó-kutató aktivitást fejtsen ki. Kiemelkedően fontos tehát a tárgyak újdonságértéke és variabilitása a fejlődés, a játék gazdagsága szempontjából. A játékszer meghatározó módon hat a cselekvés módjára, minőségére. Ezért a jó játékszer feltétlenül elősegíti a gazdag, változatos, fejlődőképes játékmagatartás kialakulását. (Például a natúr, változatos formájú fakockák, a különféle formájú, méretű és színű kavicsok, az agyag, a gyurma, az elnagyoltan kivitelezett bábuk). A kíváncsiság, az érdeklődés, a csodálkozás – minden megismerés forrása. Erre ad hatalmas – és semmi mással nem helyettesíthető – lehetőséget a játék. Az elmélyült, hosszantartó játék megteremti annak a lehetőségét, hogy minél mélyebbre hatolhassunk az irreális, a titokzatos, misztikus sötétségbe, és minél több tényre derítünk fényt, annál inkább nő kíváncsiságunk és tudásvágyunk. Az önmagáért való tanulás jelensége a játékban érhető tetten, melynek során belső jutalmat élhetünk át. A játékban, annak egyre fejlettebb formában megjelenő típusaiban alakul a gyermek személyisége, bővülnek ismeretei, tudása, fejlődnek képességei, alakulnak jártasságai, készségei, válik kifinomultabbá érzékelése, fejlődik intellektusa (figyelme, emlékezete, gondolkodása, nyelve- beszéde), válnak árnyaltabbá interakciós, kommunikációs képességei, differenciálódik motivációs világa, optimálisan alakul én-fejlődése, magatartásvezérlése. Azt hiszem, a mai modern technikai játékok, „kütyük” tekintetében hatalmas vita van a szülők és a szakemberek körében is. Kell-e, jó-e, hogy már az óvodások (sőt, nemrégen másfél éves gyereket láttam, ebéd közben!) órák hosszat nyomkodják az okostelefonokat, tableteket, táblagépeket, játékokat játszva, „meséket” nézve rajtuk. Megadják-e azokat a fejlesztő hatásokat, melyekről fentebb írtam? Jómagam azon a véleményen vagyok, hogy aligha. Ennek ebben az életkorban még nincs itt az ideje, és sok időt és lehetőséget von el a valódi dolgok, tárgyak, események megélésétől, megtapasztalásától, melyek élmény szinten épülhetnének be a gyermek személyiségébe, valóban gazdagítva azt. Az erdei, sáros, pocsolyás úton mezítláb tapicskolva, megcsodálva a szarvasbogarat és a surranó gyíkot, az lenne az igazi, testközeli, élménydús tanulás a gyermek számára. Talán túl régimódi lennék? Vitassuk meg a kérdést! 

Piaget a gyermeki gondolkodás fejlődését kutatta, s az általa leírt szakaszok mentén haladva foglalkozott a játék fejlődésmenetével is. Elméletében a játéknak három fajtáját különbözteti meg: gyakorlójáték, szimbólumjáték és szabályjáték. A gyakorlójátékok a II – V. gondolkodásfejlődési szakaszoknak felelnek meg, melyek az érzékszervi – mozgásos intelligencia szakaszának rész-egységei. Az első hetek tevékenységét inkább reflexgyakorlatoknak tekinti, nem igazi játéknak. Szerinte az a színtiszta játék, amikor a gyermek a valóságot erőfeszítés és korlátok nélkül hasonítja saját tevékenységébe, s be is építi abba tapasztalatait. A következő stádiumban már megjelenik az „én idézem elő „öröme, mely motorja lesz a további tevékenységeknek. A tárgyi cselekvés átalakul játékká, attól kezdve, hogy a gyerek az új jelenséget megérti, és most már el tud időzni annál. Az ismétlés nemcsak örömöt okoz, fokozza a biztonságérzetet, hanem ügyesíti is a kisgyermeket, sok – sok képessége alakul, biztonságosabb, harmonikusabb mozgása lesz, egyre jobban tud figyelni, egyre több mindent lesz képes felfedezni. Piaget szerint a játék egységes funkciója, hogy az adott fejlődési szakasznak megfelelően szolgálja az értelmi fejlesztést: az érzékszervi-mozgásos intelligenciát az első szakaszban – a gyakorló játék (lényege a felderítés, az exploráció); a szemléletes helyzethez kötött, szituatív intelligenciát a másodikban – a szimbolikus játék, és a konkrét műveleteknek megfelelő értelmi működést – a szabály játék a harmadik szakaszban. A gyermekek egyaránt szeretik a változatosságot és az ismétlődést. Az egyik kalandot, izgalmas, örömteli cselekvést, míg a másik a biztonság jó érzését nyújtja. Itt kiemelten érvényesül a játék unaloműző funkciója. Az explorációs játék után következik a szimbolikus, melynek lényege a „hidd-el” jelensége, melynek során áttételek, behelyettesítések, vágyfantáziák megjelenítése, indulatok levezetése, megszelídítése folyik. A fantáziajáték emocionális feszültségének csökkenése indokolja a következő váltást: hét éves kor után a szabály játékok megjelenését. A gyerek – ahelyett, hogy az öt körülvevő társadalom fejlesztené – magamagát „fejleszti” a játékban a saját motivációjában beállott változások következtében. A másokkal való játékra a nyelv kellő kialakulása, fejlődése szempontjából nagy szükség van. A gyermekek felhasználják a játékot arra, hogy jobban megértsék a valóságot. A gyermekek a jelentéseket (arckifejezés, gesztusok, stb.) a jobb megértés érdekében a fantáziajáték világában újraalkotják.

A játékos korai interakciók nemcsak az érzelmi fejlődés kulcsfontosságú motorja, hanem meghatározó a korai kognitív – értelmi, megismerő – teljesítmények és képességek szemszögéből is. A játékosság és a divergens gondolkodás, a kreativitás, és hosszú távú hatásai (a világhoz való általános hozzáállás, problémák keresésére és megoldására koncentrálás, új összefüggések keresése, eredeti ötletek kidolgozása, új dolgok kipróbálása) közötti kapcsolatot emelném ki. A megtalálás korántsem jár akkora örömmel, mint a keresés, annál inkább élvezetes a megoldási mód megtalálásához vezető út – különösen, ha az igazán eredetinek tekinthető. És a megtalálás után újból újabb célok (és akadályok) kitűzése és újabb problémákra való nyitottság és koncentrálás – mely a játék lényegi ismérvének tekinthető (Grastyán után szabadon). Aki értelmet lel saját gondolataiban, azt kreatív fantáziája el tudja szórakoztatni, bármilyen, esetleg embert próbáló körülmények közé kerüljön is. A játszani tudás tehát hatalom, erő és fejlődési lehetőség. A következő részben a játék és az érzelmi-szociális fejlődés kapcsolatát tárgyalom. 

Dr. Eigner Bernadett  
pszichopedagógus, játékterapeuta
www.kapcsolatszerviz.hu 

Irodalom:
Grastyán E. (1985): A játék neurobiológiája. Akadémiai székfoglaló. Akadémiai Kiadó, Budapest Piaget, J. (1978): Szimbólumképzés a gyermekkorban. Budapest, Gondolat Kiadó