JÁTÉK

Mi is a játék, mi a szerepe a korai intervencióban?

A játék, játékosság definícióját (Barnett, 1990) már sokan megpróbálták megragadni, itt most csupán kiemelem néhány kutató megfogalmazását. Rubin és munkatársai szerint a játék egy viselkedési megnyilvánulás, mely leírható és reprodukálható kontextusban jelenik meg, és megfigyelhető viselkedések variációiban manifesztálódik. Singer és Rummo (1973) kategóriái: képzelőerő, humoros és játékos attitűd, érzelmi kifejezőkészség (expresszivitás), újdonságkeresés, kíváncsiság, nyitottság, és kommunikatív képességek. Lieberman (1977): a játékosság (playfulness) karakterisztikumai: fizikai spontaneitás, látható öröm, humorérzék, szociális, és kognitív spontaneitás. Rogers és munkatársai szerint (2000) a játékosság és a temperamentum összefügg: kitartás, figyelem-koncentráció, rugalmasság, flexibilitás, pozitív hangulat, és megközelíthetőség a legfontosabb jellemzők. A játék – mint tevékenység, a játék, mint gondolkodásmód, a játék, mint öröm és társas kapcsolat, s végül a játék, mint életforma – az az összekötő kapocs, mely életünket, a fejlődést, a felnőttek és gyermekek létezési módját sok tekintetben meghatározza – anélkül, hogy ezt felismernék vagy tudatosulna, netalán pozitív energiáit nemes célok szolgálatába állítanák. A gyerekek korai életkorban történő tanulása nem más, mint játéktevékenység. A köznapi értelemben vett játékon kívül játék a meggyőződéssel, szívesen végzett munka, a tanulás, a művészetek, a sport, az irodalom és akár a mindennapi tevékenységek is. 

A játék:

  • gyermek “munkája”
  • a gyermek egészséges fejlődésének létfeltétele
  • „egész-ség”, alapvető működésmód, belső erőforrás, mely segíti a megküzdést
  • „kereső mód”, extrém szenzoros nyitottság, variációs próbálkozások, kíváncsiság
  • altruizmus, proszociális magatartás
  • belső szabadság, spontaneitás, elengedettség, intrinzik motiváltság
  • elvárás-mentesség, nem célra és teljesítményre irányultság
  • intuitív szülői gondoskodás integrált eleme
  • aktivitás és kreativitás
  • fejleszti az érzelmi és szociális képességeket, gazdagítja az emberi kapcsolatokat
  • a gyermekek művelődésének, felfedező tanulásának természetes útja
  • a játék alkotás és siker, erkölcs és humánum
  • öröm, élvezet, szórakozás (az unalom ellen), fantázia varázsa

És valódi ellenhatást biztosít a modern élet mindennapi stresszével szemben. 

                A játékhoz való jog a gyermek egyik legfontosabb joga, melyet a felnőttek kötelessége biztosítani. A játék a legteljesebb társadalmi esélyegyenlőség megteremtésének korai és hatékony eszköze, hiszen egyaránt segít a kiemelkedő képességű gyermeknek tehetsége kibontakoztatásában, az átlagosan fejlődő gyermeknek harmonikus fejlődésében, és a sérült kisgyermeknek társadalmi beilleszkedésében. A játék terében a családi kapcsolatok harmonikusabbá, az esetleges fejlődési tévutak kiküszöbölhetővé, a képességzavarok jól fejleszthetőkké válnak.

A kisgyermek játékban éli első éveiben életét, abban tapasztal, tanul, formálódik, kommunikál. A játék, mint humán erő formálja első emberi kapcsolatait, világba és önmagába vetett bizalmát, hitét, a világ felfedezésében rejlő, önmaga által megtalált örömöt.  A játék olyan egyedülálló közösségi (potenciális) tér (Winnicott, 1999), amelyben nem baj, ha nem vagyunk tökéletesek, szabad próbálgatni, tévedni és jóvátenni, alkotni és újraalkotni, örömteli élményeket egymással megosztani, segíteni, megérteni egymást. Fontos ez már a megszületés előtt is, a legfontosabb az első nyolc évben – hiszen soha nem pótolható hatásokat teljesíthetünk ki vagy éppen ellenkezőleg, hagyjuk elveszni azokat – melynek később érzékelhetjük káros hatásait, az emberi kapcsolatokban, teljesítményekben, a társadalmi folyamatokban.

A játék életszükséglet, frissen tartja az agyat. Az ideális környezet játékos tanulási közeget biztosít a gyermek számára, és a korán jelentkező fejlődési problémák esetén kihasználja azt a lehetőséget, hogy az agy kompenzáló kapcsolatokat képes kiépíteni – mindez az első nyolc évben lehetséges, később már csak igen korlátozottan. A kreatív folyamatok, mondja Konrad Lorenz, az embernél, és csakis az embernél, sajátos értelemben vett játékok. A kíváncsiság motiválta tanulást már állati szinten is igen nehéz elválasztani a játéktól. A kutatás és a játék közeli rokonságát hangsúlyozza, s a tudomány és játék (különösen a játékban megnyilvánuló exploratív viselkedés) összefüggéseit, a játék szabadságának filogenetikai előfeltételeit emeli ki a fejlődésben. A próbálkozást és tévedést, kísérletezést, alkotást és újraalkotást lehetővé tevő, szabad, kreatív, játékos korai tanulási környezet segíti elő a későbbiekben az egyén számára a nyitott, problémamegoldó, divergens gondolkodás kifejlődését (Grastyán, 1985), az önálló, kompetens, szorongásmentes feladatmegoldásokat, az élet nehézségeivel való megküzdést, az alapvető készségek, képességek stabil kialakulását.

A koragyermekkori tanulás nem más, mint a gyermek természetes kíváncsiságából fakadó, önmagára és az őt körülvevő társas világra irányuló megismerés vágya és (játék)tevékenységei, melyek spontán, önindította, szabad akaratból fakadó, természetes örömmel motivált és jutalmazott folyamatok. (Takács, 2001) A mesterkélt, direkt befolyásokat érvényesíteni akaró külső behatásoknak, szándékoknak a korai életkorban tehát nincs helye.  Gopnik, Meltzoff és Kuhl, (2001) a téma elismert szakértői szerint a kisgyermekek épp eléggé okosak ahhoz, hogy érezzék, mi kell nekik, és tudjanak önállóan választani is. Az evolúció arra képezte ki őket, hogy a körülöttük lévő valóságos világból tanuljanak, játszva, és a játékot élvezve. A legfontosabb, hogy a gyerekre elég időt és figyelmet szánjunk. Hagyjuk érvényesülni saját természetes képességünket arra, hogy segítsük őt a tanulásban. Nem tudatosan és szándékosan kell segíteni, a segítő hatások általában spontánok és tervezetlenek, a szülő-gyermek kölcsönhatás keretében formálódnak. A tudomány szerint nem kell semmi mást tenni, mint amit magunktól úgyis tennénk, amikor együtt vagyunk a gyerekekkel: beszélgetni, játszani, hancúrozni, viccelődni, odafigyelni rájuk. A tanulás és a tanítás módja nem rögzített, hanem folyamatosan változik, alkalmazkodik a környezeti hatásokhoz. Intelligenciakutatások (Kalmár, 2007) mutatták ki, hogy az intelligencia fejlődését befolyásoló tényezők közül a legfontosabbak a következők: családi légkör, a mindennapi élet megszervezése, a szülők interakciós stílusa, és a család intellektuális ösztönző hatásai, összefoglalóan a gyermek „otthoni tanulási feltételeinek” minősége. Kitüntetett jelentősége van az interakcióknak, melyek zöme játék közben valósul meg. A kapcsolat érzelemgazdagsága, játékossága, zavartalansága alapvetően befolyásolja azt, hogy mennyire lesz képes a gyermek önmagát megismerve, elfogadva mások szempontjait is figyelembe venni, megérteni, azokhoz alkalmazkodni. Ezekre a képességekre lesz nagy szükség az iskolai helytállásban, de akkor már ezeket késő kialakítani, befolyásolni is igen nehézkes. Ezért fontos a korai odafigyelés, segítő formálás. A korai, játékosan tükröző interaktív kapcsolat meghatározza, mennyire lesz képes a gyermek a szimbolizációra. Ha ebben a gondozóknak problémái vannak, az kihat a gyermek fejlődésére is. Ezért a szülők kommunikációs, interakciós képességeinek és kultúrájának, attitűdjeinek, játékképességének alakítása kulcskérdés a gyermek kognitív és szociális fejlődése szemszögéből. A szülők mentálhigiénés védelme vagy fejlesztése előnyösen hat a gyerekekre – hangsúlyozza például Buda Béla (1998).

Ahhoz, hogy segíteni tudjunk nekik, ismernünk és értenünk kell vágyaikat, igényeiket, sajátos világukat, bele kell helyezkedni a gyerekek világába, mely a játék világa, ahol minden megtörténhet, s ahol minden lehetséges. Meg nem történtté tehető a rossz, legyőzhető a gonosz. A játék világa különleges világ: túl a realitáson, innen a fantázián. Az igazi játék a szeretet tere: kizárja a gyűlölködést, az agressziót. (Kulcsár, 1996) Ha a játék nyelvén beszélünk egymással, mindannyian megértőbbé, szeretetteljesebbé és nyitottabbá válhatunk. Ha a játék nyelvén beszélünk a gyermekkel, akkor tiltakozunk a gyermekek bántalmazásának minden formája ellen. Hiszen akik együtt játszanak, szeretik egymást. Akik együtt játszanak, biztonságban vannak. Akik együtt játszanak, megértik egymást. Akik együtt játszanak, azok egyenrangúak. A játékban a felfedezés örömével, kreatív úton lehet tanulni a világról. A játékban nem kell megfelelni, nem kell teljesíteni, nem lehet szorongani. A játékban „elmondja” a gyerek a legféltettebb titkait, megpróbálja feldolgozni nyomasztó élményeit, félelmeit, fájdalmait – segítséget várva és remélve. A felnőttek kötelessége lenne segíteni abban a gyerekeknek, hogy legyen hol, legyen kinek (játékban) „elmondaniuk” gondjaikat, amikor még nem késő! Azt is, amit nem lehet szavakban kifejezni. Különösen nagy szükségük van erre azoknak a gyerekeknek, akiknek nehezebb életet szánt a sors: a sérült, a hátrányos helyzetű, a kisebbségi, a nehéz körülmények között, szeretetlen családi környezetben élő, a fizikailag vagy lelkileg bántalmazott gyermekeknek. Mindezek miatt fontos lenne, hogy minél korábban kihasználjuk a rizikó vagy eltérő fejlődésű csecsemőknél és kisgyermekeknél a játék fejlődésre és társas kapcsolatokra gyakorolt jótékony hatásait, és ennek keretében valósulhatna meg a korai intervenció.

 

Játékterápiásan képzett, kedves játékmesterek várják a családokat közös játékkal,
tanácsadással, foglalkozásokkal, terápiával, programokkal.

logo

Minden jog fenntartva: Dr. Eigner Bernadett